Ilyen súlyos problémákat okozhat gyermekének a késő esti mobilozás!

mobil

Egészség – Így hat az éjszakába nyúló mobilozás és számítógépezés gyermeke fejlődésére

Ma már szinte természetes, hogy az okostelefont, tabletet a gyerekek is életvitelszerűen használják. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha megfelelő keretek között tennék, és a szülők szabályoznák gyermekük ilyenfajta tevékenységét.

A gond ott kezdődik, hogy a „kütyüzés” az egyéb szabadidős tevékenységek – sport, szabadlevegőn mozgás – és a társas kapcsolatok rovására megy, hiszen az óvodából, iskolából hazaérkező gyerekek egyből a telefont, tabletet kapják elő, azon tartják a kapcsolatot a társaikkal, csetelnek, neteznek késő estig. Pedig ma már több kutatás is bebizonyította, hogy a napi 1 órát meghaladó mobilozás, főként 14 éves kor alatt, kifejezetten károsan hat az idegrendszerre, és negatívan befolyásolja a gyerekek iskolai teljesítményét.

Sajnos, nagyon sok középiskolás, általános iskolás sokszor éjszakába nyúlóan játszik a mobiljával, vagy kommunikál, csetel a barátaival, ami egyáltalán nem használ az egészségnek. Ma már több kutatás is foglalkozik ennek a jelenségnek és következményeinek a vizsgálatával és ezek eredményei rámutatnak, hogy milyen nem várt veszélyeket is hordozhat az éjszakába nyúló mobilozás, számítógépezés.

Az éjszakai mobilozás veszélyei

A cirkadián ritmus megzavarása

Az egyik ilyen potenciális veszélyforrás lehet, hogy ez az éjszakai tevékenység megzavarja a gyerekek cirkadián ritmusát.
Minden ember szervezete a földi, 24 órás napi ciklus szerint működik, belső, biológiai óránk a szervezetünk működését nagyjából 24 órás ciklusokban szabályozza. Ezt hívjuk cirkadián ciklusnak, vagy ritmusnak. A cirkadián ciklus központi szereplője egy melatonin nevű hormon, ami sötétedéskor kezd el termelődni, az agyunkban található tobozmirigyben. A hormon legészrevehetőbb hatása az, hogy elkezdünk elálmosodni, ami azért következik be, mert átállítja a szervezetünket éjszakai üzemmódra: emésztésünk lelassul, a teljes anyagcserénk is átállítódik, a melatonin például a vércukor feldolgozásában nélkülözhetetlen inzulin termelését is befolyásolja. Immunrendszerünk is máshogy működik éjszaka, mint nappal, például éjszaka a gyulladásos folyamatok mérséklődnek. Reggel 7 óra körül a melatonin termelődése leáll és a szervezetünk fokozatosan visszaáll nappali működésre.

A cirkadián ciklus legfontosabb szabályozója a fény, ezen belül is a kék fény. A szemben van egy kék fényre érzékeny pigment, a melanopszin, amely, ha kék fény éri, jeleket küld a tobozmirigybe, és ott leállítja, vagy csökkenti a melatonin termelését és ezen keresztül mérsékli az álmosságot, illetve az összes többi, éjszakával kapcsolatos biológiai folyamatot. A mai világításnál használt mesterséges fények nagy része, a komputerek, mobiltelefonok fénye nagy mennyiségben tartalmaz kék fényt és hat a melatonin termelésre.

Bizonyos betegségek kockázatának fokozódása

A mai, fejlett világban az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megemelkedett jó néhány betegség gyakorisága. Ilyen betegségek például az allergia, asztma, elhízás, 2-es típusú cukorbetegség, különböző autóimmun megbetegedések, vagy a depresszió. Ezeknek a betegségeknek a hátterében gyulladásos folyamatok is állnak.

A gyakoriság növekedésére számos magyarázat létezik – mozgásszegény életmód, légszennyezettség, túl sok feldolgozott, mesterséges adalékanyagokkal teletömött ételek – , ám az  biztos, hogy a cirkadián ritmus felborulása is jelentősen hozzájárul az immunrendszer gyengüléséhez, ellenálló képességének romlásához és így számos betegség kialakulásához.

A gyerekeknél az éjszakába nyúló rendszeres komputerezés, mobilozás különösen veszélyes lehet, mivel a megzavart cirkadián ritmus a fejlődő szervezetbe még súlyosabb, akár egész életükben megmaradó, krónikus betegségekhez, komoly pszichés zavarokhoz vezethet.

Mi a megoldás?

A legfontosabb, hogy gyermekünk számára biztosítsunk megfelelő napirendet, amely azt jelenti, hogy minden nap nagyjából ugyanazokban az időpontokban vannak a főétkezések és az esti lefekvés is.

3 éves kor alatt nem igazán ajánlott a számítógépezés, mobilozás, helyette legyünk sokat a szabad levegőn, mozogjunk, játszunk!

A nagyobb gyerekeknek, életkor függvényében megengedhető egy kis „kütyüzés”, de amíg mi határozzuk meg a napirendjüket – kamaszoknál már nehezebb a helyzet, mert ők már nem engednek beleszólást -, szabályozzuk le, hogy naponta mennyi időt tölthetnek mobilozással, számítógépezéssel, az esti lefekvés előtt pedig tegyük el az elektronikus eszközöket, hogy még csak véletlenül se essenek kísértésbe.

A nagyobbaknak szerezzünk be olyan komputerekre, okostelefonokra applikálható szűrőt – le lehet tölteni -, amely kiszűri a cirkadián ciklusra ható hullámhosszúságú fényeket. Illetve lehet olyan narancssárga szemüveget kapni, aminek ugyanez a hatása.

Forrás: Jean Orsolya – https://www.gyerekmosoly.hu/blog/ilyen-sulyos-problemakat-okozhat-gyermekenek-a-keso-esti-mobilozas/

további cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük